fudoshin
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Etikett

DOJOKUN

 

(Teremszabályzat)

 

1. Sem a lustaság, fecsegés, cigizés, alkohol, evés, rágógumizás, stb. nincs megengedve a dojoban.

2. Belépéskor ill. kilépéskor mindegyik karatékának meg kell hajolnia. Azoknak akik a karatét gyakorolják a dojo egy megszentelt hely. Meghajolunk belépéskor, hogy kifejezzük: szándékunkban áll keményen és komolyan edzeni és meghajolunk kilépéskor, hogy kimutassuk köszönetünket az edzésen való részvételünkért.

3. Mindegyik karatékának meghajlással kell köszöntenie az oktatókat ill. a vendég oktatókat is. A dojoban mindig fektessünk hangsúlyt az udvariasságra és törekednünk kell, hogy elmélyítsük a szelídségre és tiszteletre épülő szellemünket.

4. Mikor az oktató vagy a vendég oktató ki ill. belép a dojoba, minden karatéka abbahagyja azt amit éppen csinál, szembefordul az ajtóban lévő oktatóval és meghajol. Mindegyik személynek igyekeznie kell, hogy kifejlessze magában a figyelmességnek azt a végső állapotát ami nála lehetséges. A karate megkívánja és kihangsúlyozza a magas fokú szellemi edzést, ugyanannyira mint a testét.

5. Karate git vagy laza kényelmes ruházatot kel viselni. Nem megengedett a zokni illetve a cipő viselete.

6. Teljes engedelmességgel fordulj mestered, oktatód felé. Oktatód ill. a kijelölt oktató összes utasítását követned kell.

7. Oktatódat hívd Sensei-nek (Sempai-nak).

8. Mindig szívleld meg az oktatód ill. más személy kritikáját. Senseiednek ill. feketeöves oktatónak utasítását "hai" szóval erősítsd meg.

9. Sohase állj körülötte csípőre tett kézzel.

10. Mikor leülsz, keresztbe tett lábakkal vagy seiza helyzetben üljél le.

11. A kezeken és lábujjakon a körmök rendszeresen és rendesen legyenek vágva, hogy megelőzzék a sérülést.

12. Ékszereket tilos a dojoban viselni. Nincs helye a dojoban és könnyen eltörhet vagy sérülést okozhat.

13. Az edzés folyamán a kontrollra, pontosságra, és a no-kontaktra kell fektetni a hangsúlyt.

14. Ne próbálkozz új formákat tanulni vagy oktatni anélkül, hogy oktatód engedélyét kikérnéd.

15. Minden tanuló vigyázzon a dojo tisztaságára. Segíts a padló szárazon tartásában, takarításában, és a tárgyaktól való mentességében. Ha a dojoba való belépéskor nem megfelelőnek találod a padló állapotát keress egy söprűt és seperd fel az edzés megkezdése előtt. A söprögetésben mindegyik tanuló kiveszi a részét , hogy hozzájáruljon az edzésnek megfelelő környezethez.

16. Ha késtél, 10 fekvőtámaszt kell csinálnod, a dojoba való belépésed előtt. Utána seizaba leülsz és megvárod míg az oktatód engedélyt nem ad, hogy beállhass. Meghajolsz és követed az utasítását.

17. A sérülést vagy rosszullétet azonnal jelentsed oktatódnak.

18. Az összes karatéka bent kell maradjon a dojoban. Tájékoztasd oktatódat, ha ki kell menned. Majd kövesd az ilyenkor szokásos szabályokat.

19. Mielőtt elhagyod a dojot, ellenőrizd, hogy nem felejtettél bent semmit.

20. Amit teszel, teljes odaadással tedd, ne engedd el magad. Ne mond magadnak "majd később keményen fogok edzeni", stb. Gyakorolj úgy, ahogy alkalmazni fogod - teljes erőbedobással.

21. Mindegyik tanuló tagja a karate közösségnek. Ha kénytelen vagy abbahagyni az edzéseket valamilyen oknál fogva, értesítsd az oktatót. Erre azért van szükség, hogy pontos nyilvántartásunk legyen.

 

 

Nemzetközi Wado Karate-Do Szövetség

 
Kezdőlap

 

FUDOSHIN KARATE DOJO NYÍREGYHÁZA S.K.S.

 


 

 
LINKEK
 
Számláló
Indulás: 2006-08-19
 

Tokio Hotel FANFICTION | Tokio Hotel véleményblog | Tokio Hotel FANFICTION fordítások | Tokio Hotel Fanfiction | TH blog    *****    A karma és az asztrológia kapcsolata    *****    Engedd meg, hogy horoszkópod elkészítésével szabad választásodban segítségedre lehessek. Várlak a csillagjövõ oldalon!!!    *****    ♫ Vár Téged is az egyetlen magyar nyelvû, megbízható Zara Larssonnal foglalkozó forrás! ♫ ZL Hungary ♫ ZL Magyarország ♫    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - ÚJ BLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    Nettó Bruttó Bérkalkulátor 2018    *****    A HUN Tv kezet nyújt, Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában.    *****    INGYEN letölthetõ OSHO könyvek, ezoterikus olvasmányok, Asztrológia: tanácsadás, oktatás.    *****    ***Munkatársakat keresek kezdetben mellékjövedelemként / Napi 1-2 óra munkával, majd késõbb akár fõállásban is!***    *****    Ingyenes tanácsadás,rendeld meg a tetszésed szerinti elemzést és minden kérdésedre választ adok.Részletek az oldalon!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Csillagászati ismeretek kézdõk és haladók részére. INGYENES ASZTRO-suli minden tanulni vágyónak!    *****    ** Portálépítés - G-Portál & HTML & CSS & Wordpress segítségek, kódok, sablonok, egyedi scriptek **    *****    ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! ASHLEY TISDALE!    *****    CSILLAGKÉPEK - a fokok szimbólumai    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - DIVATBLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA