A karate-Do

A karate kialakulása

Rövid történet

Karate-irányzatok

A karate-do egy indiai-kínai fejlődéstörténetű, okinawai eredetű pusztakezes harci művészet, amely feltehetően a XVII. század elején alakult ki a szigeten. Alapjául a kínai Shaolin-irány szolgált, bár egyesek sziámi hatást is feltételeznek. Az eredetileg Okinawa-Te-nek nevezett (okinawai kéz) pusztakezes módszert később már karate-jutsu (kínai kéz művészete) néven ismerték. Amikor a művészet japánba került, az okinawaiak nagy felháborodására nevét úgy változtatták meg, hogy a KARA szót más jellel írták le, ami az azonos ejtés ellenére nem kínait, hanem "üreset" jelentett. A karate-do elnevezés tehát japán, szó szerinti jelentése: "üres Kezek útja", ahol az "út" (Do) szellemi utat, spirituális ösvényt, életutat, életmódot, gondolkozásmódot jelöl.

A karate kialakulása

A karate szülőföldje, Okinawa, a Ryukyu szigetcsoport legnagyobb szigete, amely Japán és Kína között helyezkedik el. Történelmi fekvésének következtében kultúráját és fejlődését kínai és japán hatások együttesen alakították.

A szigetcsoport a VI. századtól kezdve egyre szélesebb körű cserekereskedelmet folytatott az ázsiai országokkal, és ezzel párhuzamosan magukba szívták más népek harcművészeti elgondolásait. A ryukyu-i kultúra aranykora a XIV-XV. századra tehető.
A karate kialakulásának első bizonyítható mozzanata 1349-ben, Shohashi király uralkodása idején következett be, amikor egy rendelet megtiltotta a fegyverviselést a polgári személyeknek. Miután az okinawai történelmet - akárcsak a Japánt - mindvégig átitatták a törzsi háborúskodások, a köznép figyelme a pusztakezes harci rendszerek felé fordult, míg a fegyve-res küzdelmi formákat a nemesség ápolta tovább. Elsősorban kínai hatásra ebben az időszak-ban fejlődött ki egy "TE (kéz)" elnevezésű módszer, amely nevéből fakadóan a fegyvertelen küzdelmi elképzeléseket foglalta magába. A későbbiek során gyakran használták az okinawa-te elnevezést is.
1609-ben komoly csapás érte az addig szabadon fejlődő okinawai kultúrát, mert a japán Satsuma klán lerohanta és katonai megszállás alá helyezte a szigetcsoportot. A klán vezetői betiltották a használatát mindenfajta fegyvernek, és a harci művészetek gyakorlását sem engedélyezték. A tiltás csaknem 300 éven át tartó érvényessége ellenére a TE művészete nem veszett el. A fegyveres technikákat az okinawai nemesi kasztban apáról fiúra hagyományozták, míg a köznép soraiban titokban tartott tréningek zajlottak. A hívek rejtett és elhagyatott helyeken gyakoroltak éjfél és hajnal között, félve a feljelentéstől. A tanulást övező titkosság és veszély nem szegte meg a harci és vállalkozó kedvet, sőt még inspirálta is az embereket a nagyobb erőfeszítésre. Ennek példája, hogy miután a hivatalosan ismert fegyverek használatát és a velük való gyakorlás tiltását szigorúan ellenőrizték, az emberek hétköznapi munkaeszközeiket kezdték fegyverré fejleszteni. így alakult ki a jellegzetesen okinawai fegyverhasználat, a kobudo, ami a késobbiekben a pusztakezes harci művészet szerves részévé vált. A japánokkal szembeni ellenállás évszázadaiban a TE (kéz) elnevezést egy másik, sokkal félelmetesebben hangzó váltotta fel. TOTE, azaz a Halál Keze lett az okinawai fegyvertelen harci rendszer megnevezése, ami egészen az 1900-as évek elejéig kitartott. Japán a XX. Század elejére teljesen bekebelezte a Ryukyu szigetcsoportot, majd bekövetkezett a konszolidáció, amikor engedélyezték a harci művészetek nyílt gyakorlását. 1903-tól a muvészet a hivatalos oktatás részeként is megjelenhetett. Ekkor váltotta fel az addig Tote elnevezést a KARATE-JUTSU, a harci rendszer kialakulásában és fejlődésében döntő szerepet játszó három népcsoportra való emlékezés és tisztelet jegyeként. A kara akkoriban még kínai-t jelentett, a te az okinawai eredetre utalt, a jutsu pedig a művészet japán neve. A hivatalos elnevezés tehát a "kínai kéz művészete" lett. Az addig kizárólagosan Okinawá-n gyakorolt harci művészet 1921. március 6-án lépett ki a nyilvánosság elé, amikor Gichin Funakoshi és más mesterek bemutatót tartottak Hirohito régenshercegnek Japánban, elindítva ezzel a karate-jutsu nemzetközivé válását. 1932-ben az okinawai mesterek nagy felháborodására a japánok megváltoztatták a karate jelentését, mégpedig úgy, hogy a kara szót más írásjellel rajzolták le, ami az azonos kiejtés ellenére már nem kínait, hanem üreset, jelentett. Ekkortájt nyerte el a megnevezés mai formáját, és azóta hívják ezt a művészetet Karate-do-nak, azaz az üres kéz útjá-nak.

Az okinawai karate története

A SHURI-TE

Nem lehet tudni, hogy pontosan kik kezdték a karatét kifejleszteni, de annyiban megegyeznek az ősi feljegyzések, ho gy az első mesternek, Tote Sakugawá-t tartják.

Sakugawa (1733-1815) 17 évesen, apjának tett ígéretét betartva kezdett el harci művészetet tanulni Peichin Takahara mesternél. Takahara figyelmesen megszemlélte a fiút, majd azt mondta: "A harci művészetek egy egész életen át tartó tanulmányokat jelentenek, nem hónapokat vagy éveket. Filozófiája a DO-ra (életfelfogás), a HO-ra (formagyakorlat bemutatása) és a KATSU-ra (a forma gyakorlati alkalmazása) vonatkozik." Sakugawa hamarosan az egyik legjobb tanítvány lett. Mestere halálakor annak kérésére vette fel a Tote Sakugawa nevet, és ígéretet tett arra, hogy a művészetet a megfelelő szellemben adja tovább. Sakugawa hat éven át mélyítette tudását a legendás kínai származású mester, Kushanku irányítása alatt, aki az akkori idők legelismertebb pusztakezes oktatója volt. Ez a kínai mester 1761-ben érkezett okinawa szigetére, ahol barátai ösztönzésére mutatta be harci tudását. Ekkor láthatták híres formagyakorlatát, melyet követői Kushanku (Kanku) néven örökítettek tovább. Sakugawá-t az első valódi mesternek tekintették, mert nem specializálódott egyetlen technikai elemre. A művészet minden részében jártas volt. 78 éves volt már, amikor egy új tanítványt hoztak elébe. A fiúcska némileg megilletődötten állt Sakugawa előtt, amikor a mester így beszélt hozzá: "Sokon! A harci művészet kezdete egy új életmód kezdete is. Látni fogod, hogy a jellemed és a személyiséged döntobb tényező, mint a fizikai képesség és az erő. Gondolod, hogy elég odaadó tudsz leni a siker eléréséhez?" Matsumura egy pillanatig elgondolkozott, majd határozottan így felelt: "Nem fog csalódni bennem!"

Valóban, a fiú, Matsumura Sokon (1797-1889), a legkiválóbb mesterek egyike lett, akinek tetteiről legendákat meséltek. Győzelmeit nem csupán technikai képességeivel, hanem a lélektan gyakorlati alkalmazásával érte el. Hamarosan a királyi család oktatója lett, és így a legmegbecsültebb karate oktató. Leghíresebb tette egy bikával szembeni pusztakezes viadal, melyből győztesen került ki.

Matsumurának több híres tanítványa is volt, de talán a legjelentősebb Yasutsune Itosu (1830-1915) lett, aki 1846-ban, 16 évesen került az akkor 54 éves mesterhez. Matsumura végignézett a fiún, és azt mondta: "Első látásra vékony vagy, és azt mondanám, hogy nem való neked a harci művészet. De látok valamit a szemedben, ami tetszik nekem. Emlékezz arra, hogy a hozzáállás a fontos, mert az út nehéz, és a legnagyobb erőfeszítéseket követeli."

Itosu-ból 24 éves korára testileg erős, technikailag képzett tanítvány lett. Több neves tette is örökül maradt az utókorra, melyek közül említést érdemel, amikor puszta kézzel fékezett meg egy felbőszült bikát. Másik alkalommal Naha város harcosainak kihívására felelt meg, amikor egy Tomoyose nevű szakértőnek egyetlen kézélvédéssel eltörte a karját. Talán leghíresebb története mégis már idős korában, 1905-ben esett meg vele, amikor Okinawa már teljesen a japán fennhatóság alá került. A japán rendőrök lekicsinyelték a karate hatékonyságát és becsmérelték az okinawai művészetet. Itosu 75 éves volt már ekkor. Maga köré gyűjtötte a tanítványait, és azt mondta: "Hamarosan látni fogjátok, hogy milyen a karate valódi küzdelemben. Ezért határoztam el, hogy magam állok ki a japánnal. Természetesen nem ölöm meg, de meggyőzöm őket, hogy a karate a legfélelmetesebb pusztakezes harci művészet." A japán férfi nehezen fogadta el, hogy egy ilyen öregemberrel kell megküzdenie. Még viccelődött is a helyzeten. Aztán váratlanul megragadta Itosu mester ruháját, de az abban a pillanatban gyomron ütötte. A támadó a földre zuhant levegő után kapkodva.Itosu-ról azt tartották, hogy elérte a Meijin-fokozatot, vagyis amikor a művészet már túllépi a fizikai korlátokat. Több kata megalkotása is fűzodik a nevéhez, talán legjelentősebb alkotása a Pinan-sorozat, amely a shuri alapokon nyugvó karate iskolákban mai is tananyag. Tanítványai közül az egyik leghíresebb, Gichin Funakoshi (1868-1956), aki tanáremberként dolgozott Okinawán, és az éjszaka leple alatt, titokban tanulta a művészetet mesterétől. 1921-ben több mestertársával egyetemben Japánba utazott, ahol bemutatót tartott a karate művészetéből. Japánban nyitotta meg saját dojó-ját, Shotokai néven.

Itosu másik tanítványa, aki a karate történelmében jelentős szerephez jutott, Kenwa Mabuni (1889-1952) mester volt, aki a karate Shito-ryu iskoláját alapította meg.

A NAHA-TE

Egészen a XIX. századig csak egyfajta karate iskola létezett Okinawa szigetén, az, amelyiket Sakugawa és tanítványai oktattak.

A másik irányzat létrehozása, amelynek központja Naha városa lett, Kanryo Higaonna (1853-1915) nevéhez fűződik.

Higaonna sensei 24 éves korában, 1877-ben Kínába, a Fuchien tartománybeli Fuchou városába utazott, ahol Ryu Ryuko mestertol, a kínai Bai-he Quan (Fehér Daru) iskola elismert szakértőjétől tanult. A legenda szerint hét éven át folytatta a gyakorlást kínai mesterénél, akitől hét katát sajátíthatott el: Sanchin, Seienchin, Shisochin, Sepai, Sesan, Kururunfa és Suparinpei.
Higaonna mester hazatérte után dojó-t nyitott Nahában, és oktatni kezdte módszerét. Tanításában az alapok tökéletességet közelítő elsajátítására helyezte a hangsúlyt. Sokat gyakoroltatta a sanchin alapállást, melyet Ő úgy tudott végrehajtani, hogy a bokájára tekert kötéllel senki sem tudta álló helyzetéből elmozdítani. Hasizmával minden ütést sértetlenül elviselt, a nyakára tekert kötéllel pedig nem tudtak fojtást elérni nála.

Méltán leghíresebb tanítványa Chojun Miyagi sensei (1881-1953), aki 1902 szeptemberétől egészen mestere haláláig hű követője volt Higaonná-nak. Ekkor követve mentora példáját, saját maga is Kínába utazott, hogy ismereteit kiegészítse. A hagyomány szerint közel egy évet töltött el intenzív tréninggel, mialatt megismerkedett a kínai kempó vezető családjaival.

Okinawára visszatérve rendszerezte mestere tanításait, kiegészítve azokat saját tapasztalataival. Kínából magával hozta a Sanseiru katát, és a további évek során négy új gyakorlatot alkotott: Geki Sai Dai Ichi, Geki Sai Dai Ni, Tensho és Saifa. Iskolája a fizikai erőre, testi edzettségre, valamint a tudat nyugalmának megőrzésére helyezte a hangsúlyt, amihez speciális lelkigyakorlatok szolgáltak bevezetőként. Ő maga jeges vízesés alatti meditációval fejlesztette képességeit. 1924-ben Jigoro Kano professzor, a Judo megalapítója, néhány tanítványával nagy sikerű bemutatót tartott a szigeten. Ezek után többen kérték Miyagi mestert, hogy erősítse meg a karate helyzetét, és mutassa meg a művészetben rejlő lehetőségeket. Miyagi ragaszkodott ahhoz, hogy a meghívóra azt is írják rá: "Nem a látványosságért, hanem az okinawai karatéért!"A bemutató egy egész délután át tartott. összekötözött bambuszszálak közé Miyagi sensei ujjheggyel beszúrt és középről kihúzott egy szálat, egy fa kérgét puszta kézzel letépte, majd egy hatalmas, felfüggesztett húsdarabba szintén beledöfte a kezét, és kitépett egy darabot. A nézők botokkal üthették a testét, de semmi fájdalmat nem mutatott. Hüvelykujjával lyukat ütött egy petróleumoskannán, majd krétaporba lépett és a felugorva a mennyezeten hagyta a lábnyomát. A demonstrációt követően ezt mondta: "Bárki, aki megfelelően gyakorol, meg tudja csinálni ezt. Ez egyszerűen a munka ellenértéke. A karate teljes önfeláldozás."1929-ben egyik tanítványa, Shinzato Jin'an, Japánból hazatérve kérte meg, hogy az addig elnevezés nélküli módszernek nevet adjon. Miyagi sensei egy kínai versben bukkant rá a megfelelő idézetre: "Minden a világegyetemben keményen és lágyan lélegzik…" Az iskola ekkor kapta a Goju-ryu nevet. Miyagi a karate halálig történő gyakorlásában hitt, a művészetet soha véget nem érő tanulásnak és kutatásnak tartotta.

A TOMARI-TE

A három okinawai karate irányzatból kétségkívül a tomari-te a legkisebb, mégis olyan jelentos iskolák kerültek ki innen, mint a Matsubayashi-ryu és az Isshin-ryu. A tomari-te háttérbe szorulásában minden bizonnyal közrejátszott az a tény, hogy az ebben a városban élő emberek egyszerű halászok voltak, a nemesi réteg elvétve volt megtalálható. A hagyomány szerint egy Annan nevu kínai tanította a híres shuri mesternek, Itosunak a Naihanchi, a Passai, a Rohai és a Wanshu formákat, melyeket Itosu sensei adoptált a saját iskolájába. Jion-tól, a buddhista paptól a Jion katát ismerhette meg, valamint két sai (vívóvilla) formagyakorlatot, a Jitté-t és a Jiin-t, melyek késobb mint pusztakezes gyakorlatok jelentek meg a shuri tanításban. Ez a tradíció adományozódott a tomari mesterek generációin keresztül a shuri karate kialakulásának körülményeiről. Az első nevesített tomari szakértőnek egy Shinpan Gusukuma nevű embert tartanak, aki a fent említett Annantól és Jiontól a nevüket viselő formagyakorlatokat tanulta meg.
A tomari-te kialakulását mégis Kosaku Matsumurá-nak (1829-1898) és Kokan Oyadomarinak (1827-1905) tulajdonítják. Kosaku Matsumura a karatét Chokun Makabé-tól, a madárembertől, Sakugawa tanítványától tanulta. Később már Oyadomarival együtt gyűjtötték az ismereteket Teruya Kishin (1804-1864) és Giko Uku (1800-1850) mesterek vezetése alatt. Matsumura Teruya sensei-t tartotta igazi mesterének. Ezekben az időkben a mesterek általában a házuk udvarán tanították a harci művészeteket, mert dojó-k akkortájt nemigen léteztek. Nagy körültekintéssel válogatták meg tanítványaikat, hogy megelőzzék a gondokat. Akadtak olyan fiatal karate nebulók, akik 2-3 év gyakorlással a hátuk mögött szakértőnek érezték magukat, és egy kihívás során meghaltak vagy megöltek valakit (természetesen ez nem csak a tomari karatésokra volt igaz). Matsumura és Oyadomari több technikai megoldást megváltoztattak és kicseréltek, az idők folyamán. Ez vezetett a tomari-te egyedi fejlőődéséhez és a gyakorlásbeli eltérésekhez a másik két városhoz képest. A tomari iskola egyik kiemelkedŐ képességű mestere, a fiatal korában elhunyt Ankichi Aragaki (1899-1928) volt. Mesterei Shinpan Gusukuma, Chomo Hanashiro, Choshin Chibana és Chotoku Kyan voltak. 19 éves korára igen képzett harcossá vált, amit egy shuri városban megrendezett birkózó verseny megnyerésével igazolt. Az Ő nevéhez fűzŐdik az egyedülálló tsumazaki mae geri (lábujjheggyel történő egyenes rúgás előre) feltalálása. Itosu mester tanítványa volt Chotoku Kyan (1870-1945) sensei, aki 8 évesen kezdett harci művészetet tanulni, és a későbbiekben a Shorin-ryu Matsubayashi iskolájának egyik kialakítója lett. Különösen a rúgástechnikája volt egyedülálló a szigeten, mégis azt tanította, hogy "ha túlzottan bízunk akár a kézben, akár a lábban a másik rovására, az önvédelem labilis lesz." életét legendás képességek övezték, képes volt nagy magasságokba felugrani, és kinyújtott karját idos korában sem tudta senki behajlítani. Bár több kihívással is szembe kellett néznie, soha senki nem hallotta, hogy megverték volna. Titkát így foglalta össze: "Fejleszd a tanden-t, süllyeszd a tudatod oda, és minden akciót onnan hajts végre. Gyakorold a katát addig, amíg az már a tanden-ból fog mozogni. Amikor te magad váltál katává, elérted a titkot."

Különleges figurája volt az okinawai karaténak Choki Motobu (1871-1944) sensei, aki gyermekkorától kezdve durva, erőszakos természetű ember volt. Harcossága és fürgesége miatt a "majom" csúfnevet ragasztották rá. Kosaku Matsumura mestertől kapta első leckéit, aki két katát oktatott neki, de a küzdelem tanítását megtagadta, mert félt, hogy Motobu verekedésre fogja használni ismereteit. Az elkeseredett Motobu az utcán folytatta a harc tanulását azzal, hogy mindenkit kihívott, akit csak lehetett. 1921-ben Japánba, Osakába költözött, ahol 52 éves korában megküzdött egy bokszbajnokkal, akit egyetlen ütéssel a földre terített. Ez a tette nagy közönség elott történt, és kellő hírnevet teremtett a számára. Dojó-t nyitott és karatét kezdett oktatni, felhasználva addigi tanulmányait. Tanítói munkássága megváltoztatta viselkedését, felismerte a karate igazi szellemiségét és életmódot váltott. 1936-ban visszatért Okinawára, hogy eredeti karate katákat tanuljon és a művészet lényegét tanulmányozhassa. A kumite gyakorlásának továbbra is hangsúlyozott fontosságot tulajdonított, a harc fejlődésének előmozdításában visszavonhatatlan érdemeket szerzett. A Matsubayashi iskola alapítója Shoshin Nagamine (1907-1996) sensei, aki 17 évesen kezdett harci művészetekkel foglalkozni. Első mestere Ankichi Aragaki sensei volt, akitől a karate szépségét és szellemiségét tanulta. 1931 és 1935 között Chotoku Kyan sensei oktatta, aki Nagamine első dojó-jának megnyitásakor rögtönzött bemutatót tartott tanítványa iránti tiszteletből. 1936-tól Motobu mester irányította a tréningjeit, melyek alatt elsősorban a küzdelem lényeges pontjait és alapjait ismerte meg. 1947-ben alapította meg a Matsubayashi iskolát, amely 18 katát foglal magába. A stílus magas állásokat használ, a rúgások szintje a derék, a kéztechnikákra az egyenes vonal a jellemző.

Jelentősebb karate iskolák

SHOTOKAN

Jelentése: Shoto háza

(Eredetileg Funakoshi mester költoi álneve, aki Japánban tartózkodása kezdeti éveiben többek között verseléssel igyekezett eltartani magát. Ezt a nevet adta első dojó-jának. Az évek folyamán ezzel a névvel azonosították magát a stílust. Megjegyzendő, hogy Funakoshi sohasem hívta a stílusát shotokan-nak, mindig csak karaté-nak.).

1921-ben Gichin Funakoshi mester bemutatót tartott Japánban. Ezt követően Jigoro Kano, a Judo megalapítójának kérésére a Felkelő Nap országában maradt, hogy a karatét oktassa és terjessze.1936-ban nyitotta meg első dojó-ját, melyet Shotokan-nak nevezett el. A karate oktatásánál öt jellemvonást tartott kiemelten fontosnak: jellem, tisztelet, szorgalom, önuralom és akaraterő. A karate lényegét így foglalta össze: "A karate célja nem a gyozelem vagy a vereség eldöntése, hanem a gyakorlatok tökéletesítése és a jellem fejlesztése."Bár Funakoshi mester maga is hozott változásokat az általa még okinawa szigetén gyakorolt művészetben (például a kyu és dan fokozatrendszerek bevezetése és kidolgozása), a mára oly jellemzően shotokan technikák létrejöttében mégis vezető tanítványainak, Nakayama, Kanazawa és Nishiyama sensei-eknek volt meghatározó szerepük. Az ő kezük nyomát viselik a hosszú és mély állások, védekezésnél a 45 fokos csípőtartás bevezetése, valamint új, okinawán teljesen ismeretlen állásformák, a kiba-dachi és a kokutsu-dachi, vagy éppen a sochin-dachi rendszerbe illesztése.
A shotokan iskola az egyik legelterjedtebb stílus, mintegy 50 formagyakorlatot foglal magába.

WADO-RYU

Jelentése: Japán út.

Mi a Karate-Do?

( Százhalombatta Karate Egyesület )
Készítette: Fodor Attila

Tégla vagy cseréptörés? Sport? Önvédelem vagy verekedés? Távol-keleti küzdőművészet, életmód? Esetleg ÚT? Manapság sok mindent neveznek tévesen karaténak.

A Karate – Do rövid története:

A Karate – Do Funakoshi Gichin Sensei által kifejlesztett távol-keleti küzdőművészet. Funakoshi Mester 1920-ban mutatta be önvédelmi rendszerét Japánban. Ebben az időben ez még egy igen egyszerű, nagyon sok gyakorlást igénylő mozgáskultúra volt. Később fia és más tanítványai terjesztették el a karatét az egész világon. Jelenleg sok szervezet és szövetség létezik, akik sajnos sokat rivalizálnak, vitatkoznak egymással. Manapság a Karatéra már nem mint misztikus keleti csodaként, hanem sportként, önvédelemként gondolnak az emberek.

Karate edzések:

A karate edzéseken a tanítványok egy rangidős mestertől tanulják a karate művészetét. Saját testüket edzik, hogy erősek, gyorsak legyenek, hogy megtudják védeni magukat, vagy, hogy versenyeken szerepeljenek. Mindenki más ok miatt megy az edzésekre, de aki igazán kitartó, az végül eléri a célját. Az edzéseken különféle ütéseket és rúgásokat tanulhatunk, valamint az ezek elleni védekezést. A karatéka a saját testét használja fegyverként a különböző küzdelmekben. Megtanulhatja uralni a testét, megbékíteni lelkét. A jellemfejlesztés is egy nagyon fontos velejárója a karaténak. Ehhez azonban hosszú évtizedekig kitartó edzésre van szükség.

Az edzéseknek három fő gyakorlati témájuk lehet:

Kihon - Alapiskola. Az ütések, rúgások, védések, állások és lépések tanulása, gyakorlása

Kata - Formagyakorlat. Küzdelem elképzelt ellenfelek ellen, melyben a technikák tökéletes kivitelezésére törekszünk

Kumite - Küzdelem. Kötött és kötetlen páros gyakorlatok, küzdelmek.

A verseny:

A karate, mint versenysport még nagyon fiatal. A versenyeket három csoportra bonthatjuk:

No kontakt:    Az ütések és rúgások csak jelzés értékűek, a valóságban nem találják el az ellenfelet

Semi kontakt: A testre mért ütések és rúgások találnak, a fejet csak kontrollal támadhatjuk

Full kontakt:   Teljesen bevitt ütések és rúgások.

Ezen kívül megkülönböztetünk Ippon Shobu (1 pont) és Sambon Shobu (3 pont) rendszereket a győzelemhez szükséges találatok számától. A karate versenyeken szigorú szabályok vannak a sérülések elkerülése végett.

Övvizsga:

A karatéka meghatározott időközönként övvizsgát tehet, ahol vizsgáztató előtt kell bizonyítania rátermettségét, elszántságát. Amennyiben mind technikailag, mind lelkileg elég felkészült, akkor megkaphatja a következő övfokozatot.

Az övfokozatot különböző színű övekkel jelöljük. A színes (sárga, kék, barna, stb.) övek a kezdőket illetik, és kyu fokozatnak nevezzük őket. A haladók az 1. Dan-os vizsgájuk után a fekete övet köthetik fel.

A Karate azonban sokkal több is lehet, mint ütések és rúgások gyakorlása, versenyzés és övvizsga. A karate a karatéka egész életében jelen van. Mélyebb jelentőséggel bír, mint más sportok szellemi mondanivalója.

A Karate – Do szavak jelentése:

A Karate - do jelentése szó szerint: üres kéz útja. A fegyver nélküli önvédelmet szimbolizálja. Azt az utat, melyet bejárva megtanulhatjuk puszta kezünkkel megvédeni önmagunkat, vagy másokat. Ezen kívül jellemfejlesztés, sport és testnevelés, mellyel a rugalmasságot, erőt, gyorsaságot és a kitartást növeljük. Ugyanis, amennyiben nem fejlesztjük ezeket a képességeinket, akkor azok egy bizonyos idő után hanyatlani kezdenek. A rugalmasság 10, a gyorsaság 20, az erő 30 és a kitartás 40 éves kor után csökkenni kezd, ha az ember nem gyakorol semmilyen sportot. Azonban a Karate – do még ennél is sokkal több.

A kara - üresség, de ez az üresség nem csak a fegyverek hiánya. A kiürített, feszültség, merevség nélküli testet is jelenti, amely kész bármelyik pillanatban minden izmát megfeszíteni. Kész egy pillanat alatt akár támadni, akár védekezni. Laza, természetes, de felkészült és koncentrált test. A szó harmadik, ugyanakkor legfontosabb jelentése a kiürített elme, amely mindig képes a tanulásra. Nincs tele felesleges és zavaró tudással, amely hátráltatná az új tanítás befogadásában. A “tudással” teli elmébe más már nem fér bele. Másrészt az üres elme nyugodt és türelmes. Visszatükrözi a környezetét, de amit eltűnnek a bejövő képek, ő is üressé válik, a semmit tükrözi vissza. Legyőzi önmagát, kiismeri az ellenfelét, és ezt felhasználja a küzdelemben és a fejlődésben.
A te – kéz, de itt nem csak egy emberi testrészről van szó. A kezünkkel dolgozunk, a kezünkkel eszünk, a szerszámokat és a fegyvereket a kezünkben tartjuk. Valamint fegyverek hiányában a kezünkkel küzdünk. Ahogy a fej, a rajta lévő érzékszervek, valamint az elme az információk felfogását, feldolgozását és megismerését jelentik, úgy a kéz a cselekedetek végrehajtását, az emberi, fizikai testet szimbolizálja.

A do – az ÚT. Út a teljességhez, a tökéletességhez. Az út, amin a karatéka jár. A technikák folyamatos gyakorlásával, az erő, az akarat és a kitartás növelésével, valamint a jellem fejlesztésével törekedik a tökéletességre. A do kapcsolat az üres elme és a kéz között. Az út, amit járva megtanuljuk mind a szellemi, mind a testi erők együttes fejlesztését, és összhangot, egyensúlyt teremtünk közöttük. Az a karatéka, aki eléri ezt az összhangot, ezt az egyensúlyt, az elérte a célját. Elért a kitűzött út végére. Őt nevezzük Mesternek.

A karate – do tehát életmód, jellemfejlesztés, testnevelés, fejlődés, törekvés a tökéletességre, amelyet folyamatos gyakorlással érünk el. De csak akkor, ha mindennap gyakorlunk. Az a nap, amikor nem gyakorlunk, kárba veszett. Azt már nem lehet bepótolni.

A napjainkban elterjedt “sport-karate”, amiből a nyugati, türelmetlen elme a számára nem fontos – vagy inkább nem érthető, nem megmagyarázható – “ felesleget ” elhagyta, pont a lényegét veszítette el. A testi – lelki egyensúlyt, a tökéletességet. Azt, amit Funakoshi mester úgy hívott: KARATE – DO, és azt öt szóval jellemezte:

- JELLEM

- BECSÜLET

- AKARAT

- ÖNURALOM

- TISZTELET

Az iskola alapító mestere Hironori Otsuka (1892-1982) 13 évesen kezdett Shinto Yoshin Jujutsu-t tanulni. Ez az iskola abban különbözött kortársaitól, hogy meglepően nagy hangsúlyt fektetett az ütések és a rúgások fejlesztésére. Képességei elismeréseként 29 éves korában mesterétől megkapta a Menkyo Kayden-t (minden ismeret elsajátítását tanúsító irat).
1922-tol Funakoshi mesternél folytatta tanulmányait, aki látva Otsuka technikáját, alig akarta elhinni, hogy azelőtt nem tanult karatét. Otsuka sensei kiváló tanítványnak bizonyult, de mivel néhány témában (pl. szabad küzdelem fontossága) eltérő nézetet vallott Funakoshi mestertől, 1929-ben önálló iskolát nyitott.Öt év múltán, 1934-ben alapította meg a Wado-ryu módszert.
A tanításban nagy szerepet kapnak a földrevitelek és a dobástechnikák, sok elhajló, kitérő mozgást alkalmaznak. Kiemelik a helyes időzítést és a megfelelő távolságtartást. Otsuka sensei 120 páros gyakorlatot dolgozott ki, melyekről azt tartotta, hogy aki azokat tökéletesen alkalmazza, az legyőzhetetlen a harcban.
A rendszer öt Pinan katát, valamint tíz mesterkatát tanít.

SHITO-RYU

Az iskolát Kenwa Mabuni (1889-1952) hozta létre az 1930-as években. Mabuni két okinawai mestertől, Yasutsune Itosu-tól és Kanryo Higaonná-tól is tanult, így rendszerében ötvözte a shuri és a naha technikákat és tanításokat. Mabuni mesterről azt tartják, hogy okinawán ő ismerte a legtöbb formagyakorlatot. 1922 után többször is járt japánban, hogy saját módszerét okinawa-te néven oktassa. A huszas évek végén végérvényesen Osakába költözött. Iskolája eredetileg a Hanko-ryu nevet viselte, ami szó szerint "félkemény" stílust jelentett. A Shito elnevezést az 1930-as években két mestere, Itosu és Higaonna tiszteletére vette fel. Technikai értelemben kétségkívül talán a legszélesebb repertoárral rendelkező iskola. A shotokan és a goju-ryu stílusok közötti átmenetként értelmezik.
Mintegy 60 katát gyakorolnak manapság, köztük olyan ősi kínai formákat, mint a Nipaipo vagy a Hakutsuru. A shito iskola jellegzetessége a kobudo fegyverek alkalmazásának tanítása, mellyel kiemelkedik a nagy stílusok közül.

GOJU-RYU

Az iskola alapítójának Chojun Miyagi (1881-1953) mestert tartják, mert a hagyomány szerint Kanryo Higaonna tanításait ő rendszerezte és egészítette ki a saját tapasztalataival. A Goju-ryu iskola egységes tanítása a huszas éveket követően két vonalon haladt tovább, mert talán leghíresebb tanítványa Gogen Yamaguchi (1909-1989) Japánba vitte az ismereteket, ahol hamarosan megalapította a Japán Goju Szövetséget, amely ma különálló szervezetként működik. Mivel kedvenc harci pozitúrája a nekoashi állás volt, valamint kivételes fürgeséggel rendelkezett, a "macska" becenévvel látták el. Az ő nevéhez fűződik a jiyu kumite szabályrendszerének kidolgozása, valamint szakrális vallási gyakorlatok bevezetése a rendszerbe. A goju-ryu okinawai vonalát Anichi Miyagi mester vitte tovább, aki a tanítást Morio Higaonna (1938-) sensei-nek adta tovább. Ma Higaonna sensei a vezetője az okinawai goju-ryu iskolának, amely a japánnal ellentétben az ősi tanítást követi. A módszer jellemzője a köríves mozgások alkalmazása, a mély és magas állások váltakozása, küzdelemben pedig a rövid küzdőtávolság használata. A rúgásokat alacsony magasságra célozzák, sok a nyitott kezes technikai elem. Tizenkét hagyományos formagyakorlatuk van, ebből hetet Kanryo Higaonna mester hozott Kínából, egyet Chojun Miyagi tanult kínai utazása során, négyet pedig ő maga alkotott.

ISSHIN-RYU

Jelentése: A szív iskolája.

Az iskola alapítója Tatsuo Shimabuku (1908-1975) sensei 15 évesen kezdett karatét tanulni Choki Motobu (1871-1944) mester irányítása alatt (megjegyzendo, hogy az első hónapban Shimabuku csak a dojo padlóját moshatta és Motobu mester kertjét gondozhatta, karatét még csak nem is látott). Tanulmányai során több mint 10 mérföldet gyalogolt minden áldott nap, hogy fennmaradó idejében Chotoku Kyan-tól, egy másik hírneves karatemestertől szintén instrukciókat kaphasson. Később gyarapította ismereteit Chojun Miyagi keze alatt, majd a sziget elismerten legkiválóbb kobudo (fegyveres harci rendszer) mesterétől Taira Shinkentől (1902-1970) fegyver katákat tanult. Az iskola 1953-ban kapta az Isshin-ryu elnevezést, majd 1956-ban nyílt meg az első hivatalos dojó. A stílus különleges jellemzői a gyakori magas rúgások, valamint az ököl függőleges formájú alkalmazása (tate), mellyel az alapító szerint gyorsabb az ütés. Nyolc katát tanítanak, melyek közül kiemelkedik a Sunsu gyakorlat, melyet maga Shimabuku sensei alkotott. Kétséget kizáróan a módszer legnehezebb formája, amely sokak szerint a lényegi mondanivalót hordozza magában.

RYUEI-RYU

Norisato Nakaima (1850-1927) 19 éves korától kezdve hét éven át tanulta a kínai harci módszereket Ryu Ryuko sensei-tol, mielott megkapta tanítói engedélyét, hogy továbbadhassa művészetét. Okinawa szigetére visszatérve ismereteit titok övezte és kizárólag a családi hagyomány falai között terjedhetett.
A rendszer 1971-ben lépett ki a nyilvánosság elé, amikor Kenko Nakaima (1911-1989) először mutatta be a Ryuei-ryu módszerét.

Tizenegy katát tanítanak, ezek között olyan formák szerepelnek, melyeket kizárólag a ryuei-ryu hagyománya őrzött meg: Paiku, Heiku, Pachu, Ohan. A ryuei-ryu mai mértékkel mérve kicsiny iskolának számít, ám hatékonyságát kimagasló képességu mesterek bizonyították, mint például a szervezet jelenlegi elnöke, Tsuguo Sakumoto sensei, az okinawai karate egyik leghíresebb ma élő szakértője.

UECHI-RYU

Uechi Kanbun (1877-1948) által alapított karate iskola, melynek gyökerei szintén a kínai harci rendszerekre vezethető vissza. Kambun sensei 1897-1910-ig tréningezett Fukien tartomány központi templomában, ahol elsősorban a kínai Pangai-Noon rendszert tanulta. A hatékony harci képzés mellett elsajátította a kínai medicina alapjait is. Okinawára történő visszatérte után megnyitotta saját iskoláját, majd 1924-től Japánba, Osaka városába költözött. Haláláig, 1948-ig fáradhatatlanul tanított. A tragikus eseményt követően tanítványai és követoi határozták el, hogy módszerét Uechi iskolának fogják nevezni. A stílus nyolc katát tartalmaz, melyeket Kanbun mester hozott magával Kínából. Hangsúlyozottak a rövid állások, a köríves védőmozgások és a nagy erővel végrehajtott egyenes vonalú támadások. A módszer különleges jellemzője, hogy mesteri szinten a katák alkalmazásait a kínai akupunktúra által tanított életpontok elleni támadásokként értelmezik.

KUSHIDO

Jelentése: Az élet értelmét keresők útja.

Megalapítója Hugh St. John Thomson, aki 1938-ban született Dél-Afrikában.

Thomson sensei fiatal korában Judo-t tanult, melyben 2. Dan fokozatot ért el. 1963-ban nyitotta meg első dojó-ját, ahová JKA Shotokan mestereket hívott meg tanítónak. A kemény edzéseknek köszönhetően Thomson sensei 1966-ban elnyerte a 3. Dan fokozatot. Tudásvágya semmit sem csökkent, Aikido-t, Wado-ryu-t és Kyokushin karatét tanulmányozott, melyekben fekete öves fokozatokat szerzett. 1966-ban került kapcsolatba az okinawai Goju-ryu iskolával, ahol Eichi Miyazato és Morio Higaonna mesterek oktatták. 1980-ban, húsz év gyakorlattal a háta mögött alapította meg saját iskoláját, Kushido néven.

Az iskola jellemzői a magas állások, gyakori kitérések, köríves és nyitott kezes technikák. Hangsúlyozottak a dobások és különféle ízületfeszítő alkalmazások. A küzdelem általában rövid küzdőtávolságból folyik, tiltott technikák vagy találati felületek nélkül. A katák kérdésében az ősi goju-ryu gyakorlatokat használják, kiegészítve a Pinan Shodan és a Naifanchi formákkal.

KYOKUSHINKAI

Jelentése: Találkozás a Végső Igazsággal

Az iskola alapítója Sosai Masutatsu Oyama (1923-1994), koreai származású karatemester. Kilenc éves korában egy Lee nevű kínai vezette be a harci művészet rejtelmeibe.

A karate tanulását Funakoshi sensei irányításával kezdte el, de mintegy másfél év elteltével csalódottan távozott, mert a gyermekkori tapasztalattól nagymértékben különbözött Funakoshi karate felfogása. Később a Goju rendszerhez tartozó Chu Sonei mestertől tanult, aki Chojun Miyagi sensei tanítványa volt.

1948-ban a hegyekbe vonult, hogy életét a karaténak és a zennek szentelje. Három év elteltével úgy érezte, birtokában van az igazi karaténak, visszatért az emberek közé, és hirdetni kezdte tanítását Kyokushin karate néven. Demonstrációkat tartott, melyek során puszta kézzel küzdött meg bikákkal. A stílus a köríves mozgásokra igyekszik koncentrálni, 21 formagyakorlatot tanítanak, melyeket Oyama mester fejlesztett ki, illetve alakított át más iskolák katáit felhasználva. Kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a küzdelemnek. Mára kifejezetten versenysporttá vált.